2017. június 21., szerda

119. fejezet

Lexy

Egy áthánykolódott, rémálmokkal teli éjszaka után hangos szóváltásra ébredtem. Elkerekedett, könnyes szemekkel ismertem fel a hangot ami felszűrődött hozzám. 
 - Mi a..? - nyögött fel mellettem Lorenzo 
- Cssh! - tettem a szájára a kezem. - Csak Stephan az - suttogtam megtörten.
 - Ide mert jönni? - dünnyögte a szöszi az ujjaim közé mérgesen majd ki akart ugrani az ágyból, de nem engedtem.
 - Kérlek - pislogtam rá könyörögve. - Anya azt mondta neki, hogy nem vagyok itthon. Nincs most erőm találkozni vele. Ugye megérted?
 - Persze - fonta körém a karjait és én úgy bújtam hozzá, mint kiscica a meleg kemencéhez. Nem tudom meddig voltunk így, csak arra eszméltem, hogy nyílt a szobám ajtaja és elakadó lélegzettel vártam, ki lép be rajta. A megkönnyebbülés óriási sóhajjal tört fel a mellkasomból, mikor anyát láttam bejönni. Arca vörös volt a haragtól viszont a szemei szomorúan csillantak meg.
 - Elment? - kérdezte Lolo.
 - Igen, de nem volt egyszerű menet - csapta csípőre a kezeit anya. - Nem is értem, hogy volt mersze idepofátlankodni azok után amit tett - fújtatott, mint egy felbőszült bika.
 - Mit mondott? - suttogtam repedt fazék hangon.
 - Hogy ő nem akarta, szeret téged, sokat ivott blablablabla.... - legyintett szülőanyám. 
 - És te mit válaszoltál neki? - tört ki belőlem a kíváncsi énem.
 - Csak a sablon szöveget - vonta meg vigyorogva a vállát.
 - Anya!? - meredtem rá rosszat sejtve. - Mégis mit?
 - Jól van na! - húzta el a száját. - Közöltem vele, hogy sajnos nem tud veled beszélni, mert nem vagy itthon. 
 - És mégis hol lennék? 
 - Ö.ö. talán megemlítettem neki, hogy elutazol a csapattal a következő meccsre?
 - Ami hol is van? - pislogtam értetlenkedve.
 - Uhm..ö..
 - ANYA!?? - kiáltottam fel amit azonnal meg is bántam, mert úgy éreztem, mintha millió apró tőr döfött volna egyszerre a torkomba. 
  -  Pesten, a Groupamában játszanak egy barátságos meccset a Fradival - pislogott bűntudatosan.
 - Miiii? 
 - Jól hallottad. Magyarországra mennek és te is mész velük - közölte most már teljes nyugalommal.
 - Stop! Idő! - érintettem össze a két kezemet, ahogy a kosárlabdában szokták. - Ismételd meg légyszi amit mondtál, mert szerintem félreértettem.
 - Azt mondtam, hogy ideje bepakolnod a cuccaidat, mert haza utazol.
 - De hogy? És miért? Mikor?
 - Nem mindegy neked - pattant fel Lorenzo mellőlem. - Szerintem ez egy tuti ötlet. Szépen lelépsz amíg itt lecseng ez a médiacirkusz. Rékáék pedig biztos örülni fognak neked...
 - És mi lesz a sulival? - akadékoskodtam továbbra is.
 - Már beszéltünk a dirivel - huppant le mellém anya és ölébe vette a kezemet. - Ő is egyetértett velünk, hogy most az a legfontosabb, hogy lenyugodjanak a kedélyek. A jegyeid megengedik, hogy egy pár napot kihagyj. Apáddal úgy gondoljuk, hogy most ez a lehetőség a legcélszerűbb a számodra. Tegnap este még beszéltünk Allegrivel is, aki megengedte, hogy velük utazz. 
 - Én... - próbáltam összeszedni a gondolataimat.
 - Nyugi - simított végig a hátamon Lorenzo. - Biának igaza van. A legjobb amit tehetsz, hogy kivonod magad egy pár napra a "játékból" - karmolt a levegőbe. 
 - Ezt értem, de miért pont a csapattal? - sóhajtottam fel. Valahogy nem fűlt a fogam a rengeteg lesajnáló tekintet kereszttüzében utazni.
 - Tudod, hogy nem vagyunk milliomosok és ez volt a legkézenfekvőbb ötlet - nézett rám kedvesen.
 - Oké - hunytam le a szemeimet, amik még mindig égtek a tegnapi sírástól. - Mikor indulok?
 - Gigio volt olyan kedves és felajánlotta, hogy beugrik érted és együtt mehettek a reptérre. 
 - Gigi itt volt? - kerekedtek el a szemeim. - Mégis mikor?
 - Még tegnap este átjött, hogy megkérdezze, hogy érzed magad és hogy miben tudna segíteni - mosolyodott el anya sejtelmesen. 
 - Ne! Ne kezdj kombinálni! - tettem fel a kezemet figyelmeztetően.
 - Én? - vigyorgott rám sunyin.
 - Igen, te. Gigio csak barát, egy nagyon jó barát! Ahogy Lolo is - mutattam a mellettem szintén somolyogva ülő szöszire. 
 - Jó, de Lorenzo a fiúkat szereti. Bocsi Lolo - nézett elnézést kérőn a fiúra.
 - Semmi baj - legyintett nagyvonalúan a fiú.
 - Mikorra kell elkészülnöm? - váltottam gyorsan témát, mielőtt mindketten belelovalják magukat valamibe, ami nem is létezik.
Anya az ágyam felett lévő órára nézett.
 - Még van háromnegyed órád, hogy elkészülj! - nevette el magát döbbent arcomat látva. 
Ezek után amilyen gyorsan csak tudtam, lezuhanyoztam, felöltöztem és próbáltam emberi külsőt varázsolni magamnak. Lolo segített bepakolni majd lecipelte a bőröndömet az előszobába. 
 - Ó, hogy az a! - csattant fel egyszer csak anya hangja.
 - Mi történt? - siettünk be hozzá a nappaliba a barátommal.
 - Azt hittük, hogy megússzuk a sáskajárást, de tévedtünk - mutatott ki az ablakon. Követtük a tekintetét és majdnem rosszul lettem, mikor megláttam a riporterek egyre szaporodó hadát. 
 - Most mi lesz? - nyögtem fel miközben leültem a kanapéra. 
 - Fogalmam sincs, de talán Gigionak van valami ötlete - mondta anya és mikor látta, hogy értetlenül nézek rá, hozzátett. - Most parkolt le az ajtó előtt.
 - Basszus! - ugrottam fel, mint akit a bolha csípett meg. Kisiettem a bejárati ajtóhoz és résnyire kinyitottam.  - Ciao! - susogtam a kapusnak, mikor az bepasszírozta magát rajta.
 - Lexy! - ölelt át hatalmas mancsaival. - Jól vagy? Nem is tudom, mit mondjak? 
 - Semmit - lepték el könnyek a szemeimet, ahogy kihallottam az aggódást a hangjából. 
 - Lolo meleg - jegyezte meg anya sunyi vigyorral mikor elsuhant mellettünk a konyha felé.
 - Anya! - nyögtem fel elképedve.
 - Most mi van? - nézett kérdőn jóanyám után a kapus. 
 - Semmi - legyintettem - csak drága szülőmnek túl élénk a fantáziája.
 - Okké - hagyta rám Donnarumma. - Kész vagy?
 - Ja - böktem a fejemmel a bőröndöm felé. - De hogy megyünk ki?
 - Ne aggódj amíg engem látsz - vigyorodott el. - Köszönj el és indulunk.
Nem túl lelkes mosollyal az arcomon öleltem meg anyát és Lorenzot. Tudtam, hogy a legjobbat akarják nekem, de akkor is fájt, hogy nekem kell elmennem Stephan hülyesége miatt.
 - Felkészültél? - nézett rám komoly szemekkel Gigio, mire bólintottam. - Akkor fogd meg erősen a kezem és ne engedd el. Ahogy kinyitom az autó ajtaját, ugorj be. Bármit kérdeznek, ne válaszolj nekik! Értve?
Rémülten pislogtam rá, de egy aprót biccentettem. Ujjaink összefonódtak és egy mély levegővétel után kiléptünk a szabadba. 

4 megjegyzés:

  1. Drága Dolores!
    Köszönjük szépen, hogy már is kaphattunk részt!
    Lexy anyukája egyszerüen csúcs, minden megmozdulasat imadtam!
    Hajaj elintezte hogy Lexy mehet M.o ra. Na ês ez a ' Lolo meleg' szeretett teljes és sokat mondo kijelentés :D
    Kiváncsi vagyok milyen viszhangozt ver majd hogy Lexy és Gigio kézenfogva léptek ki az ajton...na es hogy el utaznak ...
    Na Fárao fohet az a szíp fejed :D
    Lexy anyukája pedig szurkolhat :)
    Köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam!
    További szép estét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tina!
      Ahogy már a facebook oldalamon is leírtam, Lexy tegnap "érett" lett, ezért jött ilyen gyorsan ez a rész. :)
      Mivel ennek a történetnek Lexy a főszereplője, ő dönti el, hogyan alakuljon a dolog. :DDD (na jó, ő csak azt hiszi, hogy van beleszólása ;) )
      Én köszönöm, hogy megint itt vagy és a hozzászólásoddal ösztönzöl a folytatásra.
      Szép napot neked! <3

      Törlés
  2. Ó de jó. :).... Nagyon jót nevettem a Fradis részen, de nagyon tetszik az ötlet. :D. Mellesleg Gigio is nagyon jó parti lenne... :). Puszi. Andrea :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andrea!
      Örülök, hogy tetszett!
      Millió puszi és hatalmas ölelés: Dolores <3 <3 <3

      Törlés