101. fejezet

Mattia

    - A francba, a francba, a francba - dünnyögtem magam elé miközben hazafelé sétáltam a koncertről és próbáltam kiszellőztetni a fejemből az alkoholt. - Hogy lehettem ekkora barom? Mi a fenének kellett nekem kinyitnom a pofámat? - húztam el a számat amit a velem szembe sétálók rosszallóan konstatáltak.

Karácsony közeledtével a kirakatok teljes díszükben pompáztak, de szinte nem is láttam az égők ragyogását, mert a gondolataimat teljesen kitöltötte a raszta hajú lány. Az idő lehűlt, így összébb szorítottam magamon a kabátomat és sietősebbre vettem a lépteimet. A magány elemi erővel söpört végig a testemen és a lelkemen egyaránt. Lassan másfél éve, hogy nem volt senkim és mióta Lexy berobbant az életembe, nem is akartam rajta kívül mást. Irigykedve figyeltem a testbeszédüket Stephannal. Az apró simogatások, érintések, csókok mind mind egyre jobban megerősítettek benne, hogy meg kell szereznem magamnak, mielőtt belebolondulok a vágyakozásba.

   Reggel nyűgösen ébredtem a telefonom ébresztőjére. Melyik elmebeteg volt az aki képes volt csütörtökre időzíteni egy koncertet? A hátamra fordultam és fáradt pillantásokat vetettem a plafonra. Éreztem a zsigereimben, hogy a mai nap kemény lesz számomra. Találkoznom kell a Fáraóval és bocsánatot kell kérnem tőle az idióta viselkedésem miatt. De miért is? Talán azért, mert ő túl gyáva volt és nem mondta el Lexynek, hogy elmegy? És ezt nekem honnan kellett volna tudnom? Pedig tudtam. Ismertem már annyira Stephant, hogy az utolsó percig halogatni fogja a rossz hír közlését. Nem kellett volna idegesítenem rajta magam, mégis azt tettem. Akárhányszor eszembe jutott az este, bevillant Lexy arca, ahogy kérdőn nézett ránk és ez jobban fájt, mint eddig bármi más a világon.

 - Áááá! - vertem a fejemet a párnámba frusztráltan. - Szarban vagy öcsém - nyögtem az üres szobámnak.

Nagy nehezen feltápászkodtam és egy frissítő zuhany után megpróbáltam vidámabbnak látni az életet, de nem sikerült. Ahogy elindultam az edzésre, úgy éreztem mintha mázsás súlyokat cipelnék magammal.

 - Ciao! - vert hátba Ricky mikor utolért az üresen kongó folyosón.

 - Ciao! - köszöntem vissza nem sok lelkesedéssel, ami neki is azonnal feltűnt.

 - Na mi van öcsi, másnapos vagy? - vigyorgott rám.

 - Nem - morogtam az orrom alá.

 - Hé - fogta meg a karomat és az eddigi undorító boldogság eltűnt a képéről. - Gond van? - ráncolta össze a szemöldökét.

 Felsóhajtottam, majd körbe kémleltem a kihalt folyosón. Nem akartam volna most összefutni a 92-sel. Tekintetemet ráemeltem az előttem állóra, aki kíváncsian és szinte aggódva várta a válaszomat. A gyomrom összeszorult ahogy kimondtam ami a szívemet nyomta.

 - Egy hatalmas fasz vagyok...

 - Ezt eddig is tudtuk, mondj valami újat - próbálta viccel elütni a dolgokat Montolivo mikor látta rajtam, hogy kezdek magamba borulni.

 - Légyszi ne szólj közbe - pirítottam rá. - Így is elég gáz beszélni róla - döntöttem a hátamat a folyosó falának.

 - Oké, oké csak mond már. A frászt hozod rám - forgatta meg idegesen a szemeit.

 - Csináltam egy oltári nagy baromságot. Elmondtam Lexynek, hogy Stephan elmegy - sóhajtotta fel.

 - Te tiszta hülye vagy - tört ki Ricky. - Teljesen megvesztél? Miért csináltad?

 - Fogalmam sincs - ráztam meg a fejemet. - Otthagyta mellettem és felment a színpadra parádézni, én meg többet ittam a kelleténél és... egyszerűen csak kicsúszott - szorítottam ökölbe a kezeimet.

 - Kicsúszott, mi? Még véletlenül sem akartad, hogy összevesszenek? - mordult rám a kapitány.

 - Én nem ... - próbáltam szabadkozni, de elhallgattam mikor rájöttem, hogy nagyon is sok igazság van abban amit Ricky mondott. Szerettem volna vitát gerjeszteni köztük, hogy aztán én vigasztalhassam meg a lányt.

 - De igen. Valld be, hogy féltékeny vagy - rázta csalódottan meg a fejét. - Mattia, Lexy Stephant választotta és ezt el kéne fogadnod - tette a vállamra atyaian a kezét, amit én durván leráztam.

 - Nem tudom megtenni! - csattantam fel. - Nem akarom, hogy így legyen! Akarom őt! - kiáltottam fel elkeseredetten.

 - Felejtsd el! - mordult fel az ismerős hang a hátam mögött. - Ha csak a közelében is meglátlak, neked véged - nézett velem farkasszemet a Fáraó miután felé fordultam.

Percekig álltunk mozdulatlanul, tekintetünket egymásnak feszítve, hiszen tudtuk aki előbb elnéz, az veszít és egyikünk se akart alulmaradni.

 - Fiúk - állt közénk a kapitány mikor a levegőben már vágni lehetett a feszültséget. - Elég legyen ebből a marhaságból. Egy csapat vagyunk és ha ezt nem tudjátok felfogni, akkor javasolni fogom az edzőnek, hogy ültessen le titeket a kispadra. Megértettétek? - kérdezte egyre ingerültebb hangnemben.

Bólintottunk, de a szemünket nem vettük le a másikról.

 - Mi a baj? - jelentek meg egyre többen körülöttünk.

 - Semmi, csak két kiskakas nem fér meg egy szemétdombon- sóhajtott lemondóan Ricky. - Kaká, beszélj velük, hátha rád jobban hallgatnak - mondta, majd lelépett.

 - Jó lenne tudni. hogy mégis mi bajotok van egymással? - pislogott ránk kérdőn a brazil.

 - Csak egy olyan dolgot tudok, amin összekaphattak - röhögött Mexes hangosan.

 - És mi az? - kérdezték többen is.

 - Nem mi, hanem ki - vigyorgott a francia, mint a tejbetök. - Fogadjunk, hogy az egész egy rózsaszín hajú lány miatt van - kacsintott, mire többen is elvigyorodtak.

 - Ne már, hogy Lexy miatt húztátok fel így magatokat? - csóválta a fejét Kaká.

 - Inkább azon, hogy ez a szemét direkt elköpte neki, hogy januártól a Farkasokhoz igazolok - közölte velük Stephan a tényeket.

 - Azt hittem, hogy már rég elmondtad neki - hazudtam kapásból és próbáltam kizárni a fejemből a többiek rosszalló nézését.

 - Hinni a templomban kell - mordult fel a Fáraó. - Rohadtul szétverem a pofád, ha még egyszer beleugatsz az életembe - nézett rám fenyegetően.

 - Csak tessék - tártam szét a karjaimat, de mielőtt összeugorhattunk volna, az edző hangja csattant fel a hátunk mögött.

 - Mi ez a kupaktanács? Nincs jobb dolgotok, mint a folyosón flangálni? Azt hiszem nem vagytok eléggé kifárasztva - húzta gúnyos mosolyra a száját. - Átöltözés után plusz két kör mindenkinek - tapsolt örömében.

Stephannal mintha megbeszéltük volna, egyszerre kaptuk a tekintetünket az előttünk álló kezeire. Tudtam, hogy még nincs vége a köztünk lévő történetnek.

Magamban morogva indultam átöltözni, hogy aztán életem egyik legkeményebb edzésén essek át, de nem panaszkodtam, mert amíg a testem lefárasztásával voltam elfoglalva, nem jutott eszembe a lány. A lány aki miatt teljesen kifordult az életem a helyéről.

100. fejezet

Stephan

  - Lexy várj! - nyúltam a barátnőm után, de ő kipattant mellőlem és egy szempillantás alatt már a bejárati ajtót csukta maga után. - Bassza meg! - ütöttem mind két kezemmel a kormányra. - Bassza meg, bassza meg! - ismételtem meg a mozdulatsort.

Felbőgettem a motort és padlógázzal indultam haza felé. Nem akartam elhinni, hogy összevesztünk, jobban mondva Lex csalódott bennem, amit meg is értek. Annyi, de annyi lehetőségem lett volna elmondani, hogy januártól eligazolok az AS Romához, de nem tettem. Féltem, hogy mit fog szólni és most, hogy kitudódott, már nem tudom neki megmagyarázni, hogy nem tehettem mást. Vagy ez, vagy irány Franciaország ahol még messzebb lettem volna tőle. Így is egy óra repülőút vagy öt óra autókázás, hogy láthassuk egymást.

 - Az az istenverte nagypofájú köcsög - szidtam hangosan a védőt, aki megfosztott a lehetőségtől, hogy én adagolhassam be a hírt a barátnőmnek. - Beverem a képét, csak kerüljön a kezem közé!

Pedig olyan jól indult ez az este. Láttam, hogy Lexy feloldódott a barátaim társaságában és jól érezte magát. Úgy gondoltam, hogy majd reggel elmondom neki a tényeket, miután ágyba vittem a reggelit, de ebből nem lesz semmi. Mikor nekem szegezte a kérdést, már tudtam, hogy ebből nem jövök ki jól. Hiába próbáltam húzni az időt, nem engedte. Aztán ahogy felfogta a dolog lényegét, megkért, hogy vigyem haza, pedig úgy volt, hogy ma velem alszik. 

Annyira belemerültem az önsajnálatba, hogy nem is figyeltem merre megyek. Mikor leparkoltam az ismerős ház előtt, akkor fogtam fel, hogy hova is jöttem, de már nem fordultam vissza.

 - Hát te? - kérdezte álmosan a házigazda, mikor szinte rátörtem az ajtót. Nem rég érhetett haza a koncertről. - Hol hagytad az "édes" kis barátnődet?

 - Ne most Emis - intettem le fáradtan. - Itt alhatok ma?

 - Persze - lépett el az ajtóból. - Mi történt? Zűr van a Paradicsomban? - kísért be a nappaliba, ahol ledobtam magam az egyik kanapéra.

 - Úgyis lehet mondani - húztam el a számat. - Lexy megtudta, hogy januártól a Romában játszom.

 - És? Nem mindegy neki, hogy hol vagy? - huppant le Emis két bontott sörrel a kezében, amiből az egyiket felém nyújtotta. Nagyot kortyoltam a keserű italból és csak aztán válaszoltam.

 - A gond az, hogy nem tőlem tudta meg. De Sciglio nem tudta tartani a pofáját - húztam meg újra az üveget.

 - Ja, pajtás akkor ez a te sarad. Bár nem értem, hogy mi köze van a csapattársadnak a dolgaidhoz?

 - Mattia is Lexyt akarja - sóhajtottam fel - és ha nem leszek itt, lehet hogy sikerül neki becserkésznie.

 - Mi a faszt tud az a csaj, hogy így odavagytok érte? - hördült fel a barátom. - Még csak nem is híres!?

 - Pont ezért - dőltem hátra. - Tudod, ő már az első perctől kezdve nem úgy kezel minket, mint sztárokat. Neki olyanok vagyunk, mint az átlag ember és ez olyan jó a rengeteg felhajtás után...

 - Én ezt értem, de nem gondoltál még rá, hogy ez csak a látszat? Ezzel akar megfogni magának? Lehet, hogy a többiekkel is ugyanezt a játékot játsza.

 - Nem! - csattantam fel. - Ő nem olyan - vettem a védelmembe. - Te nem ismered őt úgy ahogy én. Ő a legszeretetreméltóbb, legaranyosabb, legártatlanabb...

 - Oké, oké vettem - emelte fel a kezeit a rapper. - Szóval ő maga a megtestesült tökéletesség - fintorgott.

 - Na látod, ezzel rohadtul nem értene egyet, pedig így van. 

 - Rendben, akkor most mit akarsz csinálni?

 - Nem tudom - tettem le az időközben kiürült üveget az asztalra és az orrnyergemet kezdtem masszírozni. - Talán megvárom, míg lenyugszik aztán megpróbálok vele beszélni.

 - Nagyon felkapta a vizet? - érdeklődött vigyorogva a haverom.

 - Nem - ráztam meg a fejemet. - Meg se szólalt. Egyszerűen csak közölte, hogy vigyem haza, majd kiszállt és ott hagyott - elevenítettem fel a történteket.

 - Ajaj - húzta össze a szemöldökét Emis. - Ez a legrosszabb reakció egy nőtől. Inkább kiabált vagy tört-zúzott volna, mert akkor kiadja a mérgét. De így? Emészteni fogja magát amíg tudja és a legváratlanabb pillanatban fog kitörni.

 - De nagyon ismered a nőket - húztam gúnyos mosolyra a számat. 

 - Hidd el, van benne tapasztalatom. Neked meg honnan is lenne? - legyintett lemondóan. - A kis rüfke után nem volt csajod, csak Lexy és vele is jól mellé nyúltál...

 - Kérlek - néztem rá csúnyán, mert az egy dolog, hogy összevesztünk, de nem hagyom, hogy leszólja a lányt akit szeretek.  

 - Rendben - bólintott - felfogtam. Lexykéről csak jót vagy semmit. De vésd az eszedbe haver, hogy fogsz te még az én vállamon sírni mikor átveri a fejedet.

 - Ő nem...

 - Oké - állított le. - Csak ne feledd amit mondtam. És most gyere, megmutatom, hol alhatsz - állt fel és felvezetett az egyik vendégszobába.

 - Kösz Emis - néztem rá hálásan. 

 - Nincs mit öregem - vigyorodott el. - Tudod, hogy nálam mindig lesz számodra hely - mondta, majd magamra hagyott a barátnőm körül kavargó gondolataimmal. 

Lexy

   - Komolyan nem mondott róla egy mukkot sem? - hallottam ki a felháborodást Lolo hangjából.

 - Egy szót sem szólt róla - sóhajtottam fel szomorúan. - Gondolhatod, hogy éreztem magam, mikor Mattia a képembe vágta. Köpni, nyelni nem tudtam a meglepetéstől.

 - Elhiszem. És most mi lesz?

 - Nem tudom - dőltem hátra a párnámra az ágyamban. - Fogalmam sincs, hogy miért nem mondta el. Lehet, hogy már megunt és így akart lerázni vagy mit tudom én? - hunytam le a szemeimet amik a visszatartott könnyektől égtek. 

 - Lex, ezt te se hiszed? - mondta kedvesen Lorenzo.

 - Már nem tudom, hogy mit higgyek. Miért Mattiától kellett megtudnom? Tudod milyen rosszul esett? - töröltem le az egyre sűrűbben potyogó sós cseppeket a szemem sarkából.

 - Mattia egy seggfej - mordult fel a szőkeség. - Csak próbálja a saját malmára hajtani a vizet.

 - Gondolod? - kérdeztem reménykedve.

 - Ja. Mi másért cseszte volna el a hangulatot?

 - Nem tudom - sóhajtottam fel. 

 - Legalább megbeszéltétek?

 - Ö...nem.

 - Miért? - csattant fel Lolo.

 - Mert...Szóval mikor rákérdeztem a kocsiban és ő bevallotta, hogy igaz a hír, egyszerűen összezavarodtam. Úgy éreztem, hogy elárult.

 - Te is tudod, hogy ez hülyeség - mondta kicsit nyugodtabb hangon a barátom. - Legalább leszedted a fejét?

 - Mi? Dehogy - szabadkoztam. - Azt se tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, csak szerettem volna minél hamarabb egyedül maradni, így haza hozattam magam.

 - Pedig meg kellett volna beszélned vele ott helyben - dorgált meg Lorenzo. - Nem jó magadba fojtani a dolgokat. Ha egy mód van rá, holnap beszéljétek meg...

 - Ha egyáltalán még szóba áll velem - sóhajtottam fel.

 - Miért ne tenné?

 - Mert idiótán viselkedtem - nyögtem fel fájdalmasan. - Miért vagyok ilyen hülye?

 - Nem vagy hülye, csak szerelmes - nevetett fel a barátom a fülem mellett.

 - És ha ő már nem az? - ültem fel hirtelen. - Ha az egészet azért titkolta el, mert már elege lett belőlem?

 - Alessia! - csattant fel mérgesen Lolo. - Ezt most hagyd abba! Hova tűnt az a magabiztos lány, aki még azt a köcsög Damianot is simán elküldte a balfenékre?

- Nem tudom - vontam meg a vállamat. - De tudod mit, igazad van. Megvárom a holnapot és akkor megbeszélem vele, hogy...Várj! Üzenetem jött - közöltem a barátommal és gyorsan megnéztem, hogy ki az. A szám széles mosolyra húzódott a szavak elolvasása után.

           "Szép álmokat! Szeretlek! Stephan <3"

 - Ő írt ugye? - kíváncsiskodott Lorenzo. - És mit akar?

 - Csak annyit írt, hogy szép álmokat és, hogy szeret - vigyorogtam még mindig.

 - Na ugye, megmondtam! Kár volt idegeskedned.

 - Most már látom - fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt. - Viszont azt hiszem megfogadom a tanácsát és elhúzok aludni. Fárasztó volt ez a mai nap.

 - Pedig még nem is meséltél a koncertről - hallottam meg a barátom elkámpicsorodott hangját.

 - Ígérem, hogy bepótolom - mondtam. - És Lolo?

 - Igen?

 - Köszi mindent!

 - Ugyan már! - nevetett fel. - Mire valók a barátok?

 - Szeretlek! - súgtam neki és miközben kinyomtam a hívást, hallottam, ahogy ő is kimondta. 

Néhány pillanatig bámultam az elsötétített képernyőre, majd megnyitottam az üzeneteket és válaszoltam Stephannak egy szívecskés matricával. Immáron teljesen megnyugodva hunytam le a szemeimet és adtam át magam az alvás jótékony hatásának. Biztos voltam benne, hogy holnap meg tudjuk beszélni a történteket.