2015. március 26., csütörtök

82.fejezet

Lexy

   Nem tudom meddig tartott az út, mert végig nevettük a barátaimmal és persze Stephannal, aki már egész jól megszokta Réka hadarását, Roni szarkazmusát, Noncsi beszólogatásait és jókat derült Zsolti semmihez sem hasonlítható nevetésén. Annyira elmerültünk a régi sztorik felemlegetésében, hogy csak azt vettük észre, hogy az autó magállt alattunk.
 - Megérkeztünk - nyitódott ki az ajtónk és mi a jókedvtől dülöngélve kiléptünk rajta.
 - Wáó - esett le az állunk, mikor megláttuk a rengeteg neon fénnyel kivilágított klubot.
 - Gyertek - fogott kézen a barátom és elindult a bejárat felé, ahol lepacsizott a biztonsági őrrel, aki mosolyogva engedett be minket a zenétől hangos helyre. Megszeppenve követtük a focistát a terem egyik végébe, ahol már többen is ültek a csapatból.
 - Ciao - köszöntünk mindenkinek, majd leültünk az üres helyekre. Ha azt gondoltam, hogy a barátaim feszélyezve fogják magukat érezni, akkor baromi nagyot tévedtem. Néhány perc múlva Noncsi már Rami bókjaitól pirult, Roni Abbiatival cserélt eszmét a legjobb foci klubokról míg Zsolti Mexessel az olasz nyelv nehézségeit beszélte meg. Vigyorogva néztem a kis csapatunkat.
 - Jól érzed magad? - bújt hozzám Stephan és egy puszit nyomott a számra.
 - Igen - bólintottam miközben rávigyorogtam a velem szemben minket kukkoló Rékára.
 - Hozzak valamit inni nekik? - kérdezte halkan a focista.
 - Nem hiszem, hogy be akarnának rúgni - ráztam meg nemlegesen a fejemet.
 - Vannak olyan koktélok is, amik alig tartalmaznak alkoholt - nézett rám pimaszul a barátom. - Tudod mit? Meglepem őket és téged is - állt fel mellőlem és mielőtt szólhattam volna neki, már el is tűnt a tömegben.
 - Nem szeretem a meglepetéseket - morogtam magam elé.
 - Na mi újság Kicsilány? - huppant le mellém a szabadon maradt helyre Ricky. - Hová lett a lovagod?
 - Arra megtalálod - mutattam a bár felé az ujjammal.
 - Itt mert hagyni egyedül? - nevetett továbbra is a már nem szomjas csapatkapitány. - Akkor most kihasználom az alkalmat és elrabollak - fogta meg a kezemet és magával húzott a tömegbe.
 - Hova viszel? - próbáltam túl kiabálni a minket körül vevő zajt.
 - Csak táncolni - állt meg a terem közepén és mozogni kezdett. Mulatságos figurákat vetett be és bármennyire is nem akartam, ott ragadtam vele és én is hülyéskedni kezdtem. Rengeteget táncoltunk és még többet nevettünk. Kifáradva és leizzadva tértünk vissza az asztalunkhoz, ahol már szintén jó hangulat uralkodott, köszönhetően a kiürült poharaknak.
 - Megjöttek a szökevények! - kiáltott fel Roni, csillogó szemekkel.
 - Látom nem unatkoztatok - ültem le a párom mellé, aki azonnal magához húzott és a számra tapadt. Nyelvén éreztem az alkohol ízét, de egyáltalán nem zavart. Forró csókunkat a többiek röhögése és beszólogatása szakította meg. Ködös tekintettel néztünk a másik szemébe.
 - Ó,ó - hallottuk meg Mexes kötekedő hangját. - Menjetek szobára szerelmesek!
 - Bekaphatod Phil - mutattam be neki a középső ujjammal, majd belekortyoltam a sajátomnak gondolt színes koktélba. - Hmm, mi a neve ennek? - forgattam meg a poharat elismerően.
 - Zombie - jött a tömör válasz Rékától. - Én választottam - húzta ki magát büszkén.
 - És mi van benne?
 - Tényleg Stephan, mi van az italunkban? - fordultak a barátom felé, aki egy huncut mosollyal a szája szélén válaszolt.
 - 80% stroh rum, barna rum, fehér rum - sorolta fel az összetevőket.
Szörnyülködve néztem a kezemben tartott italra.
 - Ez baromi erős. Azt mondtam, valami olyat hozz amiben alig van alkohol - könyököltem oldalba.
 - Ne nézz így rám - tette fel nevetve a kezeit. - A barátosnőd választotta ezt.
 - Réka baszd meg - csúszott ki a számon magyarul. - Nem volt ennél gyengébb?
 - Nem tudom, ennek a neve tetszett a legjobban - vonta meg a vállát a lány majd vissza fordult Lolo és Ádi felé, hogy folyamatos beszédével szóval tartsa a két fiút.
Lopva végig néztem a csapatunkon. Zsolti egy kissé idétlen mosollyal az arcán nevetgélt mindenen amit mondtak neki, Noncsi Rékát ölelgette és közben magában röhögcsélt. Roni egyre bátrabban istenítette a német focistákat egy csapat olasznak, akik csak röhögtek a lány hevességén.
 - Velem nem is táncolsz? - súgta kérdését a fülembe, mire belenéztem a szemeibe, amik huncutul csillogtak.
 - De igen - mosolyodtam el és megfogtam a felém nyújtott kezét. Követtem a parkettre és mivel egy lassú szám kezdődött, a karjai közé bújtam. Ringatózva táncoltunk miközben egyre szorosabban simultunk egymáshoz. Stephan az állam alá nyúlt és megemelte a fejemet, hogy ajkai szabadon tapadhassanak az enyémekre. Furcsa, bizsergető érzés kelt életre a hasamban. Többet akartam, így ujjaimat a tarkójára csúsztattam és a hajába túrtam. Már nem is táncoltunk, csak álltunk a tömeg közepén és faltuk egymás ajkait. A levegő hiány miatt váltunk el egymástól. Vágytól elsötétedett szemekkel pislogtunk a másikra.
 - Menjünk vissza - motyogta Stephan majd magával húzott vissza a többiekhez.
 - Na megjöttek a mi szerelmes madárkáink is! - kiáltott fel Roni vigyorogva.
 - Szerintem nem kéne többet innod - néztem rá elhűlve, mert az én drága barátnőm kipirult arccal és fáradt szemekkel pislogott körbe.
 - Nem is ittam sokat - csücsörítette össze az ajkait. - Csak két zombit pusztítottam el - kacsintott össze Zsoltival.
 - Basszus - ültem le nyögve a helyemre, majd körbe néztem, mert hiányérzetem támadt. - Noncsi hol van?
 - Nem tudom - vonta meg a vállát Réka. - Az előbb elment a mosdóba, de még nem jött vissza. Gondolom, sokan vannak vagy az is lehet, hogy út közben elrabolták, hogy eladják őt valami szervkereskedőnek vagy... 
- Köszönjük Rea - állítottam le a szófosással küzdő barátnőmet, aki már nem is figyelt rám, mert megint Ádit és Lolot támadta le a kifogyhatatlan kérdéseivel.
 - Lexy - nézett egyszer csak rám Zsolti - elmondtad már neki? - kérdezte magyarul, de közben tekintete a barátomon állapodott meg. Mintha erre a kis időre lehalkították volna a zenét, mert mindenki meghallotta a kérdését. Volt aki azért nézett rám, mert értette amit a fiú kérdezett, de voltak olyanok is akik pont azért, mert nem értették.
 - Miről van szó? - kapkodta köztünk a tekintetét Stephan.
 - Semmi, semmi - próbáltam elbagatellizálni a dolgot, de nem engedték.
 - Lex, joga van tudni - szólt rám Lolo is, mikor Ádi lefordította neki Zsolti kérdését.
 - Most már rohadt kíváncsi vagyok - ráncolta össze a szemöldökét a barátom.
 - Jaj már - sóhajtottam fel bosszúsan. - Nem nagy ügy, csak van egy srác a suliban, aki nem érti meg, hogy nem minden körülötte forog és nem minden csaj veti magát a lábai elé.
 - És? - nézett rám a folytatást várva.
 Nem tudtam, hogyan mondjam el neki kíméletesen a mai nap történteket, de addig totojáztam, míg Roni megelőzött.
 - Az a köcsög ma lesmárolta őt a meccsen - vágta a képünkbe az igazságot.
 - Mi van? - kiáltott fel Ricky és Mexes egyszerre, míg Stephan ledermedve bámult rám. Zavartan hajtottam le a fejemet.
 - Kösz - morogtam magam elé.
 - Szívesen máskor is - csóválta meg a fejét. - Nem tehetek róla, hogy ennyire hülye vagy és nem meséled el a barátodnak, hogy az a kis köcsög hetek óta zaklat.
 - RONI! - kiáltottam rá a lányra, hogy hallgasson már el.
 - Azt hiszem mi most kimegyünk egy kicsit levegőzni - hallottam meg Stephan ellentmondást nem tűrő hangját.
Kelletlenül álltam fel az asztaltól és egy utolsó gyilkos pillantás vetve a barátnőmre, követtem a focistát. Átverekedtük magunkat egy csomó emberen és egy oldal ajtóhoz mentünk. Egy behemót emberke készségesen nyitotta ki előttünk, hogy végre friss levegőhöz jussunk. Némán sétáltam az előttem megálló barátomhoz. Nem szólaltam meg, vártam, hogy ő tegye, ami nem sokára be is következett.
 - Ez volt az amit ma elakartál mondani?
 - Igen.
 - Akkor miért nem tetted? - fordult felém és borús tekintetével az arcomat fürkészte.
 - Nem tudtam, hogyan...
 - De Roni azt mondta, hogy már hetek óta zargat. Miért nem szóltál? - csendült fel keserűen a hangja.
 - Azt hittem, hogy meg tudom oldani egyedül is - vallottam be. - Nem akartalak ezzel is terhelni.
 - Nézz rám - vette kezei közé az arcomat. - Soha. Érted? Soha nem terhelsz a gondjaiddal. Azért vagyunk egymásnak, hogy közösen oldjuk meg - fúrta barna íriszeit az enyémekbe, amit elleptek a könnyek. - A barátnőm vagy és szeretlek. Nem engedem, hogy egy kis nyikhaj szórakozzon veled. Be fogok menni a sulidba és helyre teszem azt a buzit - ölelt magához.
 - De akkor... - haraptam az ajkaimba idegesen.
 - Igen?
 - Akkor kiderül, hogy kivel jársz - suttogtam halkan.
 - És az miért baj? - értetlenkedett Stephan.
 - Mert...mert én nem vagyok olyan, mint az eddigi barátnőid - nyögtem ki végre az igazságot.
 - Lex, kicsim - simította kezét a derekamra - ezt a butaságot felejtsd el. Tudom, hogy nem vagy olyan, mint ők. Te sokkal jobb vagy. Nekem nem egy kirakatbaba kell, akit mutogathatok az újságok címlapján, hanem valaki olyan akivel jól érzem magam és szeretem. Ez vagy te - suttogta a számba majd óvatosan megcsókolt. Lágyan cirógatta, becézte nyelvével az enyémet amitől az egész testem tiszta libabőr lett és reszketni kezdtem a karjai közt. - Fázol? - szakadt el tőlem, hiányérzetet hagyva maga után.
 - Kicsit - bújtam hozzá közelebb.
 - Gyere, menjünk be, mert a többiek már biztos nem tudják, hogy hova tűntünk - terelt befelé az ajtón.
Ahogy beléptünk, a mellettünk lévő liftből kirobbant egy nagyon mérges és nagyon hangos lány.
 - Te idióta! - kiáltott fel és mi azonnal felismertük benne az eddig eltűntnek nyilvánított barátnőmet.
 - Noncsi? - néztem a lányra, aki hirtelen felénk fordult. - Mi a fene történt?
 - Ó semmi - forgatta meg a szemeit. - Csak beszorultam ezzel a...ezzel - mutatott a mellette jót vigyorgó Balotellire. - És ha ez még nem lett volna elég, kikezdett velem és levette a pólóját - nyüszített idegesen a lány.
 - Azt hittem tetszeni fog neki - ugráltatta meg a mellizmait a csatár röhögve.
 - Fúj, ez undorító - rázkódott meg a lány, majd magunkra hagyva minket elsietett.
 - Te nem vagy normális - néztem a focistára és én is leléptem.
 - Ugyan már kiscica - hallottam még a fekete srác nevetését - csak vicceltem.
Nem válaszoltam neki, inkább sietősen elfoglaltam a helyem az asztalunknál. Ahogy leültem, mindenki kíváncsi tekintettel nézett rám.
 - Most mi van? - csattantam fel.
 - Ezt mi is kérdezhetnénk tőled? - vágott vissza Lolo. - Megbeszéltétek?
 - Igen és minden oké - válaszolt helyettem Stephan, amikor helyet foglalt mellettem és átölelve a vállamat puszit nyomott a hajamba. - Legközelebb én megyek Lexyért a suliba - jelentette ki mire én elpirultam.
Az este további részében még rengeteget beszélgettünk. Nem nagyon akartuk, hogy véget érjen az éjszaka, mert tudtuk, hogy akkor már csak pár óra választ el minket a búcsúzástól. Úgy döntöttünk, inkább le sem fekszünk. Stephan ajánlatával élve egész reggelig Milánó utcáin furikáztunk a Limuzinnal, tényleg kiélvezve a luxust.

2015. március 19., csütörtök

81.fejezet

Lorenzo

   Sietős léptekkel közelítettük meg Ádámék házát. Nem tudtam, hogy mit tervez a barátom, de követtem. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, azonnal a falnak szorítva találtam magam.
 - Annyira kibaszottul hiányoztál - suttogta Ádi a számba, majd megcsókolt. Először csak óvatosan ízlelgette az ajkaimat, majd nyelvével végigcirógatta, hogy bejutásért kuncsorogjon és én készségesen megadtam neki magam. Lágyan és hosszan csókolt, felkorbácsolva a szenvedélyünket. Kezeink önálló útra keltek egymás testén. Én türelmetlenül vezettem be az ujjaimat a barátom pólója alá és körmeimet végig húztam az engem folyamatosan csókoló fiú gerincén.
 - Ne játssz az oroszlánnal - mordult fel Ádi és lihegve elszakadt tőlem.
 - Milyen oroszlán? Én csak egy kiscicát látok magam előtt - incselkedtem vele bátran.
 - Egyetlen mázlid az, hogy megígértük Lexynek, hogy mi is velük megyünk, különben már a szobámban lennénk és alattam sóhajtoznál - harapott bele a nyakamba majd óvatosan megszívta a bőrömet. Ajkaimat egy halk nyögés hagyta el. - De ahogy hallom, nem ellenkeznél olyan nagyon - vigyorodott el, mire a mellkasára csaptam.
 - Kapd be!
 - Arra is sor fog kerülni - nézett rám csillogó szemekkel, amitől a gyomrom egy pillanat alatt összeugrott és a benne lakó pillangók vad csapkodásba kezdtek. - De most készülnünk kell, mert elkésünk - lépett el tőlem és nekem azonnal hiányozni kezdett a teste melege. 
Ádám elindult az emeletre, ami a szobáját rejtette és én követtem. Gyorsan elővett egy sötét nadrágot és egy fekete inget. Előttem kezdett átöltözni, én pedig döbbenten legeltettem a szemeimet tökéletesen kidolgozott izmain. Nem volt egy Ronaldo, de nekem tökéletesen megfelelt.
 - Azért néha vegyél levegőt - térített vissza a valóságba a kuncogásával.
 - Idióta - fordultam el tőle sértődötten.
 - Na - ölelt át hátulról - hidd el, hogy baromi jól esik látni, hogy ilyen hatással vagyok rád - csókolt bele a nyakamba megint. Megadó sóhajjal dőltem neki és lehunyt szemekkel élveztem a kényeztetését. - Mennünk kell - sóhajtott fel egy kis idő múlva és ahogy elhúzódott, megéreztem, hogy nagy hatással voltak rá az elmúlt pillanatok. Hirtelen fordultam meg és néztem fel vágytól csillogó szemeibe. Nem szóltam semmit, csak kezeimet levezettem az övcsatjához, tekintetemet egy pillanatra sem vettem le az arcáról, majd mikor sikerült kibontanom őt a nadrágjából, letérdeltem elé. Hitetlenkedést, vágyat és mérhetetlen szerelmet olvastam ki a szemeiből. Somolyogva néztem fel rá, majd lassú, de határozott mozdulatokkal megmutattam neki, hogy hol is van a mennyország.

   - Merre voltatok? - csattant Lexy hangja idegesen.
 - Dolgunk volt - vigyorogtam rá úgy, mint egy macska aki kinyalta a tejes köcsögöt. Ádi arca enyhén elpirult, míg az én arcomra már ráégett a mosoly.
 - Basszus - kerekedtek el a lány szemei. - Nem, inkább nem akarom tudni, hogy mit is műveltetek ti ketten - tette fel a kezeit szabadkozva, de a szemeiben megcsillanó szikra elárulta, hogy ezt nem fogom megúszni ennyivel.
 - Indulhatunk? - jelent meg Stephan Lexy mellett, akinek az arca azonnal ellágyult. A focista a lány dereka köré kulcsolta a karjait és magához ölelte. 
 - Most már igen - sóhajtott fel a lány, majd elkiáltotta magát az anyanyelvén. - Indulás Ribancok!
Kérdő tekintettel néztünk rá, míg Ádám felnevetett mellettem, de aztán megkönyörült rajtunk és lefordította a mondatot.
 - Hogy te milyen kedves vagy a barátaiddal? - néztünk rá elhűlve.
 - Nyugi, már megszokták - vigyorgott a raszta lány. - Tudjátok volt egy kémia tanárnőnk, aki szerint mi Ribancképzőbe jártunk és így rajtunk ragadt ez a gúnynév. De nem is mi lennénk, ha magunkra vettük volna, sőt inkább viccet csináltunk belőle és még a suliban is így kiabáltunk a másik után, a tanárok legnagyobb megrökönyödésére - nevetett fel és a  többiek is vigyorogva bólogattak.
 - Furcsa hely a hazád - nézett rá Stephan elgondolkodva. 
 - Nem is tudod, mennyire - csókolta szájon a lány a focistát. - Na de most már induljunk - csapta össze a kezeit mire mindenki elindult a bejárat felé.
 - Hogy fogunk eljutni ennyien a.... - nézett ránk Zsolti tanácstalanul. - Hova is megyünk?
 - Egy szuper klubba - mosolyodott el Stephan, majd az út túloldalán parkoló autóra mutatott. - És ha nem gond, rendeltem egy taxit.
 - Baszd meg, ez egy Limuzin! - kiáltott fel Roni.
 -Te képes voltál kibérelni egy ilyen autót? - nézett Lexy elhűlve hol a kocsira, hol a focistára, aki csak szerényen mosolyogva megvonta a vállát.
 - Úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne ha felejthetetlenné tennénk a barátaid utolsó estéjét.
 - Imádlak! - ugrott a nyakába a lány, majd össze-vissza puszilta az arcát.
 - Akkor nincs más hátra, mint előre - vigyorodott el Roni.
Még mindig hitetlenkedve, de kíváncsian lépkedtünk el az autóig, aminek az ajtaját egy sofőr nyitotta ki előttünk.
 - Grazie! - köszöntük meg egyszerre majd beszálltunk a csodaszámba menő kocsiba. 
Ahogy leültem, tekintetem azonnal felmérte a hófehér csoda belsejét. Elképesztő volt a felszereltsége, az eleganciája. Össze-vissza kapkodtuk a fejünket, hogy mindent az emlékezetünkbe tudjunk vésni. Míg mi a luxus felfedezésével voltunk elfoglalva, Stephan beszélt a sofőrrel, aki bólintott és elindította az autót. A focista jókedvűen figyelte, ahogy Lexy és a barátai mindenre visítva csodálkoztak rá. Láttam rajta, hogy bármit megtenne, csakhogy boldognak lássa a barátnőjét. Engem is magával ragadott a többiek izgatottsága így vigyorogva fogadtam el a felém nyújtott pezsgős poharat.
 - A barátságra! - kiáltott fel Lexy és mi helyeselve koccintottuk össze vele a mienket. 


                                            Az autó...

... és a belseje!



2015. március 12., csütörtök

80.fejezet

Lexy

  Ahogy lefújták a játékot, összeszedelődzködtünk és elindultunk az öltözők felé. 
 - Be is kukucskálhatunk? - kérdezte Roni huncutul csillogó szemekkel, de a következő mondatommal le is hűtöttem.
 - Igen, ha kíváncsi vagy Balotelli csupasz seggére, a többiről részéről nem is beszélve - vigyorodtam el.
 - Fúúúj - rázkódott meg látványosan. - Inkább kihagynám, nem szeretnék örök életemre pszichológushoz járni vagy megállni a fejlődésben.
 - Azzal már elkéstél - pislogott fel rá Noncsi ártatlan szemekkel.
 - Kusika - emelte fel a mutató ujját Vera, de ő is nevetett.
 - Mennyi ideig tart nekik, míg elkészülnek? - kérdezte Zsolti.
 - Változó - vontam meg a vállamat. - Van aki gyorsan kész van, van aki viszont elpepecsel a kinézetével.
 - Nem inkább a hajával? - vigyorgott rám Réka.
 - De - bólintottam jókedvűen. - Tudod milyen sok munka van vele, hogy úgy álljon neki.
 - Ez kicsit több információ volt, mint amit tudni szerettem volna - röhögött fel Noncsi. - Szerintem egyikünk sem volt kíváncsi, hogy mennyi melóban van a felállítása - kacsintott rám.
 - Istenem - forgattam meg a szemeimet. - Hogy lehettek ennyire perverzek?
 - Te voltál a tanárunk - néztek rám mind, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
 - Mi ez a jó hangulat? - állt meg mellettünk Montolivo, akit észre sem vettünk, hogy mikor jött ki az öltözőből.
 - Semmi, semmi - legyintettem - csak örülünk, hogy nyertetek - nyomtam puszit kedvenc kapitányom arcára.
 - Annak mi is - mosolyodott el. 
 - Stephan sokáig van még bent? - kérdeztem.
 - Ismerhetnéd már - kacsintott rám - öt perc zuhanyzás, ötvenöt perc haj igazítás.
 - Gonosz vagy - löktem vállba nevetve.
 - Nem is igaz. Inkább csak ismerem már egy ideje.
 - Kit ismersz? - jelent meg a barátom mellettem.
 - Na jó, azt hiszem mégsem - nézett rá elhűlve Monti. - Te hogy-hogy ilyen gyorsan készen lettél? 
 - Siettem, mert várt a barátnőm - nyomott egy puszit a számra vigyorogva.
 - Na azt hiszem, ezt fel kell jegyezni valahova - nézett szét a kapitány Stephant heccelve.
 - Kapd be! - boxolt a vállába a csatár. - Van valami tervetek mára? - fordult felém hirtelen.
 - Nem igazán. Úgy gondoltuk, hogy a meccs után haza megyünk és reggelig beszélgetünk.
 - Nincs kedvetek inkább velünk jönni bulizni? - nézett végig a barátaimon, ami rettenetesen jól esett.
 - Öm, nem is tudom, végül is mi azért jöttünk, hogy Lexyvel legyünk - pislogott ránk Zsolti, de a csajok azonnal leszavazták.
 - Ott is együtt lehetünk vele, ráadásul nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen lehetőségünk - kezdett hevesen magyarázni Roni. - Nincs igazam? - fordult körbe.
 - De - bólintott rá Réka és Noncsi is. 
 - Szóval ez azt jelenti, hogy számíthatunk a jelenlétetekre? - vigyorodott el a barátom miközben magához ölelt.
 - Ki nem hagynánk - pacsiztak össze a csajok, míg Zsolti csak egy lemondó sóhajjal bólintott. Semmit nem tehetett a túlerővel szemben.
 - Akkor hazaviszlek titeket és kaptok egy órát, hogy elkészüljetek - nézett rám kedvesen.
 - Sokan vagyunk - pislogtam rá elvarázsolva. - Nem férünk be a kocsiba.
 - Lolo és én külön megyünk - közölte hirtelen Ádi.
 - Miért? 
 - Mert alig voltunk ma kettesben - kacsintott rám a magyar fiú.
 - De azért jöttök? 
 - Persze, nálatok találkozunk - nyugtatott meg egy mosollyal. 
Lolo hozzám lépett és a fülembe súgott.
 - Na halaszd sokáig azt a beszélgetést - nyomott puszit az arcomra, majd kézen fogta Ádámot és elköszöntek.
 - Mit akart? - kíváncsiskodott Stephan, de csak megráztam a fejemet.
 - Majd később elmondom - csókoltam meg, hogy eltereljem a figyelmét.
 - Oké, de nem úszod meg - simított végig az arcomon miután elszakadtunk egymástól. - Ricky - fordult a kapitány felé. - Szólnál a többieknek, hogy a klubban találkozunk?
 - Persze, menjetek csak - mosolygott ránk a középpályás.
Stephan kezét a derekamra csúsztatta és elindultunk a parkoló felé. A barátaim egymással vitatkozva követtek minket. Ha jól hallottam, akkor az esti ruházatukról volt szó.
 - Ugye nincs semmi baj? - nézett rám hirtelen a csatár.
 - Nincs - ráztam meg a fejem nem túl meggyőzően.
 - Biztos? -  Nem akartam hazudni, így inkább nem válaszoltam. - Lexy - torpant meg az autója mellett, majd államat maga felé fordította. - Mi történt?
 - Lehetne, hogy ezt később beszéljük meg? - sütöttem le a szemeimet.
 - Miért, később jobb lesz?
 - Nem, csak addigra összeszedem a gondolataimat.
 - Rendben - sóhajtott fel kicsit sértődötten. - De ugye nem a kapcsolatunkról van szó? Tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak, de a rengeteg edzés... - hadarta.
 - Nyugi - simítottam végig az enyhén borostás arcán a tenyeremet - nem velünk van gond. Van egy kis problémám, de majd este megbeszéljük - mosolyodtam el halványan.
 - Akkor jó - fújta ki az eddig visszatartott levegőjét valamelyest megnyugodva, és ez volt az a pont amikor rájöttem, hogy én is annyit jelenthetek neki, mint ő nekem.



2015. március 5., csütörtök

79.fejezet

Lexy

   - Ezt nem hiszem el! - túrt a hajába idegesen Roni. - Az nem volt les! - őrjöngött velem együtt, mikor Kaka szabályos gólját nem adta meg a bíró. 
 - Megszokhattuk volna már - húztam el a számat.
 - EZT nem lehet megszokni - mutatott a pályára Vera, ahol az Inter játékosai folyamatos terror alatt tartották a Milánosokat. - Mattia már megint a földön van - nyögött fel olyan fájdalmasan, mintha neki rúgták volna szét a sípcsontját.
Erre a kijelentésre a szívem heves kalapálásba kezdett és árgus szemekkel figyeltem, ahogy ellátják a srácot az oldalvonal mellett.
 - Te, az ott nem Damiano? - hajolt hozzám Réka és elmutatott a másik szektor felé.
 - De - bólintottam. - Tudtam én, hogy utálni kell - nevettem el magam mikor megláttam a kék-fekete sálat a nyakában. - Ribik - szóltam hátra mindenkinek. - Azt hiszem meg kéne mutatni az ellenfél szurkolóinak, hogy hogyan is drukkolunk mi magyarok - kacsintottam rájuk, majd gyorsan megkerestem a telefonomban a Milán Sud néhány szurkolói rigmusát és megmutattam a többieknek is. A korláthoz lépkedtünk és egymásra néztünk.
 - Mehet? - kérdeztem vigyorogva amire csak helyeslő bólogatásokat kaptam. - Egy, két, há... - számoltam vissza, majd belecsaptunk a lecsóba.

Sosteinamo la squadra piu forte                                Támogatjuk a valaha látott 
che il mondo ha visto mai                                          legerősebb csapatot.           
magico Milan vinci per noi                                        A mágikus Milán nyer nekünk
magico Milan...e magico Milan ole!                           mágikus Milán és mágikus Milánó olé!
ora che il Milan e veramente forte                             Most, hogy a Milán nagyon erős
noi della Sud cantiamo insieme cosi...                        Velünk együtt énekelnek a Déliek
...E...O...O forza magico Milan E...O...O.....              E...O...O... hajrá mágikus Milán E...O...O.....


Ed i colori che noi portiamo                                          És a színek, hozzák 
sono la gloria                                                                  a dicsőséget
sono la gloria                                                                  a dicsőséget
Ed i colori che noi portiamo                                          És a színek, hozzák 
sono la gloria                                                                 a dicsőséget 
dei Rossone'                                                                  a Rossonérinek.
Forza Milan ole                                                            Hajrá Milán olé!
Forza Milan ole'                                                           Hajrá öreg Milán!
Forza Milan ole ole ole                                                 Hajrá Milán olé olé olé
Milan! Milan! Milan!                                                    Milán! Milán! Milán!

Tőlünk zengett a VIP páholy, de mi nem bántuk. Apait, anyait beleadva ordítottuk a szöveget, itt-ott némi kivetni valót hagyva maga után, de szerintem azt senki nem hallotta. A hazai ultrák lentről a fejüket kapkodva néztek minket és hüvelykujjukat felmutatva jelezték a tetszésüket, majd ők is bekapcsolódtak az "éneklésbe". Úgy tűnt, az ellenfél figyelmét is felkeltettük, mert ők is mozgolódni kezdtek és próbáltak túl harsogni minket, de ez halott ügy volt részükről. Nem is értem hogy gondolhatták, hogy "otthon" saját közegünkben sikerülni fog nekik. A biztatásunk meghozta gyümölcsét, mert a harminckettedik percben Kaka végre betalált. Nevetve néztük, ahogy mindenki a nyakába ugrik. A félidőt jelentő sípszó után röhögve tántorogtunk ki a folyosóra, mert mindenkinek volt valami elintézni valója. Réka Zsoltival, Loloval és Ádival a büfébe ment, hogy valami rágcsálni valót vegyenek. Noncsi, Roni és én pedig megrohamoztuk a mosdót. 
 - Ez állati! - igazította meg a haját Vera. - Életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Most már tuti, hogy egyszer kimegyek spanyolba és ott is megcsinálom ezt. Jössz velem? - kérdezte csillogó szemekkel.
 - Persze, de csak ha egy El Classicot nézünk meg - pislogtam rá a tükrön keresztül.
 - Hülye vagy? Még jó hogy. Egy sima mezei meccsre már ki sem mennék - biggyesztette le az ajkát, de aztán elröhögte magát.
 - Azt hiszem berekedtem - nyekergett mögöttünk Noncsi.
 - Hogy mondod? - fordultunk felé széles vigyorral az arcunkon.
 - Mondom, berekedtem - próbálkozott újra.
 - Nem értem, mert be vagy rekedve - cukkoltam tovább.
 - Elmész te tudod hova? - csapott a karomra a lány, de már ő is nevetett.
 - Aú, kicsi a bors, de erős - simogattam a fájó végtagomat.
 - Van még ott ahonnan ez jött, csak kicsizzél le megint - fenyegetett meg játékosan.
Egymásba karolva, dülöngélve a nevetéstől sétáltunk ki az ajtón, hogy aztán az arcunkra fagyjon a mosoly.
 - De jó újra látni Bello! - keresztezte az utunkat Damiano.
 - Én nem vagyok úgy elragadtatva tőled - morogtam.
 - Nem is mondtad, hogy szereted a focit.
 - Már miért kellett volna mondanom? - értetlenkedtem.
 - Mert akkor együtt is jöhettünk volna. Jó alap ez egy randihoz - kacsintott rám.
 - Na addig állj fél lábon, míg én randizni megyek veled - emeltem fel dacosan a fejemet.
 - Szeretem a harcias cicákat - nyúlt az állam alá, de elrántottam a fejem.
 - Ne merj mégegyszer hozzám érni - sziszegtem a fogaim közül.
 - Mert akkor mi lesz? - villantak meg rosszindulatúan a szemei. - Ide hívod a nemlétező barátodat és elintéztetsz vele? - kacagott fel gúnyosan, ami a mögötte lévő srácoknak is nagyon tetszett.
 - Csak nehogy pofára ess, mikor bemutatja neked - szólalt meg Roni is, hasonló stílust felvéve, mint a fiú.
 - Ugyan már - legyintett magabiztosan Bonucco. - Fél kézzel elintézem és aztán... - nyalta meg az ajkát gusztustalan módon, így utalva arra, hogy mit akar tőlem.
 - Mond, te nem érted azt a szót, hogy nem? Akkor elmondom más nyelveken is. No, nein, not, ei, nem, pas, nao - sorolta Vera pöttyet idegesen.
 - Nyugi, ne húzd fel magad, nem éri meg - kaptam el a karját, hogy elrángassam onnan, de Damiano megragadott és magához rántott. Kezeimet hátra csavarta, majd száját az enyémre nyomta. Nyelve erőszakosan tört utat magának az ajkaim közé. Néhány pillanatig mozdulni sem tudtam a döbbenettől, de aztán kitéptem magam a szorításából és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam a tettét.
 - Ezt mégegyszer meg ne próbál! - töröltem le a számat a kézfejemmel.
 - Húh, most megijedtem - nevette fel gusztustalan hangon.
 - Már megint itt vagy? - hallottam meg Ádi hangját mögülem. - Mi történt? - kapkodta a fejét köztünk, mert azóta is farkasszemet néztünk a fiúval.
 - Ez a köcsög lesmárolta Lexyt - tájékoztatta Noncsi Ádámot magyarul.
 - Te rohadék - lendült meg a barátom ökle, de most nem tartottam vissza. Valahogy elégtételt éreztem ahogy láttam kiserkenni a vért a szája szélén. - Utoljára mondom, hogy takarodj a közeléből!
 - Ezt még megbánod - köpött ki egy jó adag vért Bonucco. 
 - Tűnj el! - találtam meg végre a hangom. - Takarodj, vagy rád uszítom az egész Ultra Sudot - fenyegettem meg.
 - Kevés vagy te ahhoz csibém - vigyorodott el, de azért intett a barátainak és elsétáltak.
 - Csak nehogy meglepődj! - szóltam utána, de csak egy gúnyos röhögés volt a válasz.
 - Jól vagy? - néztek rám a többiek aggódva.
 - Ja - bólintottam. - Leszámítva azt, hogy életemben nem találkoztam még olyan sráccal, aki ennyire szarul csókolt volna.
 - Te idióta - öleltek át a többiek.
 - Okés, akkor most ezt felejtsük el és menjünk élvezzük ki a maradék negyvenöt percet - bontakoztam ki a karjaik közül és elindultam a páholyunk felé.
 - Ugye tudod, hogy ezt már el kell mondanod neki? - súgta oda nekem Lolo.
 - Tudom - sóhajtottam fel -, ne aggódj, még ma megteszem.
 - Helyes, de ha hallgattál volna rám, akkor nem fajult volna el idáig ez az egész.
 - Utólag már én is okos vagyok - húztam el a számat.
Ahogy felértünk, már hallottuk is a bíró sípjának hangját. Elfoglaltuk a helyünket és belemerültünk a játék nézésébe. Verával már-már vérre menő vitákat folytattunk le, egy-egy ítélet elemzése kapcsán, míg a többiek jókat nevettek rajtunk. A hatvankilencedik percben Stephan is megzörgette az ellenfél hálóját és a gólját nekem ajánlotta. Elpirulva néztem a szívecskét, amit felém mutatott.
 - Awww, ez annyira cuki - sóhajtott fel Noncsi és Lolo egyszerre, majd kitört belőlük a röhögés. 
 - Be lehet fogni - mordultam rájuk, mikor azt kezdték ecsetelni, hogy vajon a többi néző tudja-e, hogy kinek szólt a gesztus.
A hetvenötödik percben a szívem kihagyott egy ütemet, mert Monti passzából Mattia is eredményes lett. Így három nullra növelte az előnyünket. Ő nem ünnepelte a gólját csak felnézett a lelátóra és a szemével engem keresett. Mikor megtalált egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de többet nem láthattam belőle, mert a csapat a nyakába ugrott ünnepelni.
 - Ajajaj, kislány - csóválta meg Roni a fejét. - Azt hiszem baromi nagy bajban vagy.
 - Tudok róla - sóhajtottam fel fájdalmasan.